Veere

A középkori hangulatú kikötőváros örömet kínál a történelem szerelmeseinek és azoknak is, akik csak egy sétára látogatnak el ebbe az egyezerhatszáz lakosú városkába. Dióhéjban láthatod a holland történelem nagy részét egy gyönyörű helyen, a Veerse Meer tó partján.

Ha a távolból nézzük ezt a Walcheren félszigetén található aprócska várost azt gondolnánk, hogy sokkal nagyobb. Magasan a háztetők felett kibukkanó hatalmas torony a Grote Kerk templomé ami akkora, hogy a város összes lakója könnyedén elférne benne. Az épületet még Napóleon is használta katonai kórháznak, napjainkban pedig különleges helyszínt kínál a képzőművészet, irdalom és a színház számára. 

A templom látogatása során, játékos módon ismerheted meg a város történelmét, amit a legújabb technológia kelt életre. A toronyból lélegzetelállító kilátás vár rád a félszigetre. Veere hatalmas templomát és gyönyörű épületeit a dicső múltjának köszönheti. A város a tizenhetedik században élte virágkorát amikor hétszázötven ház állt a városfalain belül, ami napjainkra háromszázra csökkent. A gazdag múlt a Skóciával való jó kapcsolatnak köszönhető, aminek alapjai 1777-re tehető, amikor Wolfert VI. holland tengernagy és a tartomány akkori kormányzója feleségül vette a skóciai király lányát. A házasságnak köszönhetően megkezdődött a kereskedelem, amelynek csúcspontjaként Veere lett a skót gyapjú kizárólagos forgalmazója. A városban számos hely és épület árulkodik erről az aranykorról. A rövid szűk utcákon keresztül barangolva számtalan mesébe illő, napjainkra műemlékké nyilvánított épületekkel találkozol. Az egyik ilyen a rakparton található De Schotse Huizen a Museum Veere, ami a történelmi múzeumnak ad otthont. A város főterén a keskeny tornyáról felismerhető Stadhuis Veere, városháza épületében gyönyörködhetsz, ami a tizenötödik században, gótikus stílusban épült. Az épület tornyából gyakran felszólaló harangjátékot harmincöt darab harang segíti elő, amiből huszonnégy 1735-ből származik.

De-klokkentoren

A harangjáték koncert a város akármelyik pontjáról kiválóan élvezhető ès Veere egyik vonzóereje. Amikor megszólal a Kis éji zene Mozart-tól garantáltan libabőrös leszel. A környezet, az esti fények a városka középkori hangulata magával ragadó, fantasztikus élmény! Egy pihenőre ideális elsétálni a Torenwal-hoz, a város bulvárjára mert onnan a Veerse Meer tó fantasztikus látványában is gyönyörködhetsz. A rakpart a hajókikötőbe torkollik, ahol az ötszáz éves Campveerse Tooren épületének vékony, kéményre hasonlító tornyai adnak karaktert a megmaradt városfal erődítményének. Ez némi modernizálással, de eredeti állapotát megőrizve napjainkban is fogadóként működik, ami becses nemzeti értékeket képvisel. A kikötőnél található Stenen Beer minden történelmet kedvelő számára kihagyhatatlan látnivaló. Ezen az erődítményrendszeren átgyalogolva felfedezheted Veere korábbi de még meglévő városfalait. Az alagút végén egy szélmalomhoz érkezel ami már távolból is szemet gyönyörködtető. Ez a Koe – magyarul – a tehén nevet viseli és 1909 óta tekintélyt parancsolva áll a város peremén, ami napjaikra kedvelt turisztikai látványosság.

© 2021. Minden jog fenntartva. Zeeland.hu®