Goes

Goes 1405-ben kapott városi jogokat azóta pedig a tartomány harmadik műemlékvárosává nőtte ki magát. Zuid-Beveland félszigetének központjában helyezkedik el ami miatt azt hihetnénk, hogy a történelem sötét időszakai megviselték, de ez nem így van.

1572-ben pár évre spanyol nyomás alá került a város majd kivonulásukat követően az akkori városvezetés csatlakozott Willem van Oranje politikai elitjéhez, ami Goes rohamos fejlődéséhez vezetett. Abban az időszakban nyolc városfalat húztak fel és új erődítményekkel építették körbe a várost. A világháborúk sem voltak nagy hatással a területre, valamint az 1953-as pusztító árvízben is Goes száraz maradt. A város címerén kiemelkedő helyet foglal el egy fehér liba, ami még napjainkban sem igazán világos, hogy ez a város elnevezésével van e összefüggésben?! Sokan azt állítják, hogy az angol liba szóból a goose-ból származik, de ez nem igaz. Hivatalosan a város elnevezése egy kis folyó a Korte Gos nevéből ered, amire a város alapjait kezdtèk építeni.

Ilyen és még sok érdekes, szórakoztató történeteket hallhatsz azon az ingyenes városi sétán, amit idegenvezető kíséretével vehetsz igénybe májustól szeptemberig, minden szerdán 14.00 órától. A közel másfél órás barangolásra az előzetes regisztráció nem szükséges csak érkezz pontosan a Singelstraat 13.számú turisztikai épület bejárata elé. Megéri, hiszen az idegenvezető örömmel mutatja meg a város legérdekesebb történelmi pontjait, a több mint száz műemléknek nyilvánított épületből néhányat, a meseszép kikötőt a Stadhaven-t, valamint elvisz a főtérre a Grote Markt-ra is.

Ha saját tempóban fedezed fel a várost, a rövid utcákon és pici terek között sétálva valószínűleg hamar felfognak tűnni az épületek gyönyörű homlokzatai, amik díszes betűkkel viselik a múltbeli nevüket. Ezek a műemlékeknek nyilvánított épületek gondoskodnak Goes sajátos és egyedi hangulatáról. A város kikötőjének szomszédságában lévő terek, utcák nevei sokat elárulnak a múltbeli szerepükről arról, hogy a város számára milyen fontos kereskedelmi eszközök voltak. Ilyen például a Bierkade – sör rakpart, Houtkade – fa rakpart… ehhez szép kiegészítésként csatlakoznak az óváros terei, a Vlasmarkt – lenpiac, Beestemarkt – állatpiac vagy Oude Vismarkt – a régi halpiac tér. A központban található hajókikötő a Goese Sas csatornán keresztül közvetlen az Oosterschelde-ig vezet, hollandia legnagyobb nemzeti parkjához.

Goes

A Grote Markt azaz a főtér, napjainkban is a város szíve. Üzletek, éttermek, teraszok és a keddi piac egész évben várja kedves látogatóit. A tér közepén fegyelmezetten áll a gótikus stílusban épült városháza a Stadhuis, ami a tizenötödik századtól büszkén viseli sorsát ès már börtönként is funkcionált. Manapság nem büntetés itt bezárva lenni, hiszen étterem működik benne valamint koncerteknek, kultúrális eseményeknek is rendszeresen otthont ad. A városháza árnyékában a Maria Magdalenakerk gótikus stílusban épült nagytemplom csodálható meg, kívülről aztán belülről is. Piacnapokon, minden kedden délután 12.30-tól várja a nagyérdemű közönséget. A templom épülete egyébként kibérelhető különféle kultúrális események megrendezésére is.

Goes szélmalma a Korenbloem – magyarul búzavirág, 1801-től teszi értékesebbé a várost. Ha forog a malomkerék bátran menj közelebb mert az azt jelenti, hogy nyitva van és belülről is megcsodálhatod vagy akár frissen őrölt lisztet is vehetsz az esti palacsintához. A 137méter magas televíziótorony szintén a város peremén található ami a malom háta mögött èpült. Ez szintén Goes egyik jellegzetes ismertetőjegye, hiszen már több kilométeres távolságból is tökéletesen látható. A hét három napján esténként színes sziluettje világítja be a környéket.

© 2021. Minden jog fenntartva. Zeeland.hu®